ÁSZF (Általános Szerződési Feltételek)

  1. Az ÁSZF személyi, tárgyi és időbeli hatálya

1.1. Jelen szerződési feltételek a Hungaro-Jam Gyümölcsfeldolgozó és Kereskedelmi Kft., mint a beregilekvar.hu webáruházban forgalmazott természetes gyümölcslekvárok gyártója és értékesítője (a továbbiakban: Eladó), valamint az áruház internetes felületén e termékeket egyszeri alkalommal vagy visszatérően megvásárló bármely természetes vagy jogi személy (a továbbiakban: Vevő; illetve együtt: Szerződő Felek) közötti adásvételi jogviszony általános feltételeit tartalmazza.

1.2. Az ÁSZF 2020.08.01. napján lép hatályba, határozatlan időre, és minden ezen időpont után létrejött adásvételi ügyletre alkalmazandó.

1.3. Az egyedi adásvételi megállapodásban, illetve az Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) vonatkozó rendelkezései irányadóak.

1.4. A Szerződő Felek rögzítik, hogy az egyedi adásvételi megállapodásból – ideértve az Általános Szerződési Feltételeket is – származó jogvitájukat elsősorban békés úton próbálják meg rendezni, ezért jogvita esetén egyeztetni kötelesek. Amennyiben az egyeztetésük nem vezet eredményre, a Vásárosnaményi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

  1. Az egyedi adásvételi szerződés létrejöttének folyamata

2.1. Az egyedi adásvételi szerződés (tényleges vásárlás), mely az Eladó és a Vevő között a termékrendelés véglegesítése, majd az Eladó visszaigazolása következtében jön létre, írásba foglaltnak minősülő jogügylet, amelynek a mindenkor hatályos ÁSZF rendelkezései is részeit képezik.

2.2. Az Eladó által nyújtott szolgáltatás körébe tartozik az általa gyártott és forgalmazott termékek tulajdonjogának átruházása, valamint az áru csomagolása és a Vevőhöz való eljuttatása, vételár ellenében, mely a megvásárolt termék, valamint az áru csomagolásának és kiszállításának együttesen számított ellenértéke.

2.3. Vevő az Eladó szolgáltatásaihoz a beregilekvar.hu elnevezésű weboldalon keresztül fér hozzá.

2.4. Vevő emellett tudomásul veszi és visszavonhatatlanul elfogadja, hogy az Eladó a regisztrációhoz, illetve a rendelés teljesítéséhez nélkülözhetetlen vevői adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerint megőrizze, tárolja és kezelje.

  1. A termék kiválasztása

Vevőnek lehetősége van választani, illetve rendelni a webáruház termékei közül. A kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „Kosárba teszem” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezheti. A Kosár gombra kattintva megtalálja a vásárlás során kosárba helyezett termékeket, valamint a számla végösszegét. Itt ellenőrizheti rendelése helyességét, különös tekintettel az árakra és a mennyiségekre, melyeket igény szerint módosíthat, javíthat. A kosár automatikusan kiszámítja a rendelés végösszegét.

  1. A rendelés véglegesítése

4.1. Vevő a kosár tartalmát a rendelés véglegesítéséig szabadon változtathatja, teljesítési kötelezettsége addig nem keletkezik. Amennyiben a Vevő a kosara tartalmán már nem kíván változtatni, a vásárlási szándékát a „Tovább a pénztárhoz” gombra kattintással jelezheti.

4.2. Ezután lehetősége van eldönteni, hogy már regisztrált vásárlóként szeretne-e belépni, új vásárlóként akar-e regisztrálni, illetve regisztráció nélkül folytatja-e a vásárlást. E döntésétől függően vagy a rendszerben már tárolt személyes adatait kell megerősítenie, vagy most kell megadnia a regisztrációhoz szükséges adatait, illetve regisztráció nélküli vásárlási szándéka esetén a számlázási és a szállítási adatokat.

4.3. A következő lépésben a Vevő meghatározza a kívánt szállítási módot, valamint fizetési módot. Ezek kiválasztása után a rendszer automatikusan kiszámítja a kapcsolódó szállítási költséget is.

4.4. A rendelési folyamat az ÁSZF elfogadásával folytatódik, melynek révén Vevő kinyilvánítja, hogy a mindenkor hatályos ÁSZF tartalmát maradéktalanul megismerte, és azt magára nézve kötelezőnek fogadta el.

4.5. Ha a Vevő az adatok ellenőrzését követően is egyetért a megrendelés tartalmával, akkor a megrendelés elküldéséhez a „Megrendelés elküldése” gombra kattintva indíthatja el a tényleges vásárlást. Az Eladó a sikeres vásárlást annak rögzítésével először a felhasználói felületen, aztán a termékrendelés során megadott vevői e-mail címre is visszaigazolja, s a rendelés feldolgozását 24 órán belül megkezdi.

  1. Megrendelés módosítása, törlése

5.1. A 2001. évi CVIII. törvény értelmében Eladó webáruház szoftvere a megrendelés leadásakor azonnal automatikus értesítést küld a Vevő e-mail címére a rendelés felvételének tényéről, illetve a megrendelés tartalmáról. Ez az értesítés csak és kizárólag a Vevő által megrendelni kívánt termékek mennyiségéről, a termékek legfontosabb egyedi paramétereiről és a rendszerben rögzített áráról ad tájékoztatást, így nem minősül az Eladó és a Vevő között létrejött egyedi adásvételi szerződésnek. Mindössze jelzi a Vevő felé, hogy rendelési igényét a rendszer regisztrálta és továbbította az Eladó illetékes munkatársa felé.

5.2. Amennyiben az Eladó egyéb tájékoztatással nem szolgál, úgy a rendelésről kapott visszaigazoló e-mail a kiküldést követő 2 munkanapot követően automatikusan a rendelés hivatalos visszaigazolásának minősül, így a Szerződő Felek közötti egyedi adásvételi szerződés ettől az időponttól tekinthető érvényesnek.

5.3. A rendelés ugyancsak visszaigazoltnak tekinthető, amennyiben az Eladó bármilyen egyéb írásos módon ismételten megerősíti a visszaigazolásban foglaltakat. Vevő tudomásul veszi, hogy a megrendelésben szereplő termékparaméterek, illetve árak a rendszer által aktuálisan rögzített értékek, Eladó azonban fenntartja a jogot, hogy a rendelés visszaigazolásában esetleg tévesen szereplő árat, illetve egyéb paramétert a hiba észlelését követően, de mindenképpen a 2 munkanapos határidőn belül kijavítsa. A korrigálást követően Eladó haladéktalanul értesíti a Vevőt a bekövetkezett változásról, mely információ birtokában a Vevő eldöntheti, hogy a módosított paraméterek és ár elfogadása mellett is fenntartja rendelését vagy attól minden további következmény nélkül eláll.

5.4. Eladó a rendelés teljesítésének megkezdéséig megadja a lehetőséget a Vevőnek rendelése visszavonására elektronikus úton. A rendelés teljesítésének megkezdésekor a Vevő e-mailben és/vagy telefonon értesítést kap a teljesítés megkezdésének tényéről és a teljesítés várható időpontjáról, ezután már csak a „Kapcsolat” menüpont alatt található elérhetőségek valamelyikén keresztül van lehetősége rendelésének visszavonására.

5.5. A megrendelés utólagos módosítására csak írásos formában, e-mailben kerülhet sor.

5.6. Az Eladó és a Vevő között az egyedi adásvételi szerződés az első rendelés-visszaigazoló üzenet megérkeztét követő 3. munkanapon, a termék Vevő általi átvételének időpontjáig terjedő időbeli hatállyal, de legfeljebb 30 (harminc) napra jön létre. Az egyedi adásvételi szerződés megkötésével a Vevő kifejezetten elfogadja, hogy a termékrendelés véglegesítése számára a választott fizetési és szállítási módnak megfelelően egyben vételár-teljesítési és termék-átvételi kötelezettséget is keletkeztet.

  1. Árak

6.1. A webáruház felületein feltüntetett termékár nem foglalja magában az árucikk kiszállításának ellenértékét, amely a vételár egyik tételének minősül, így annak teljesítésével egyszerre kerül kiegyenlítésre. A Vevőnek a kiszállítás költségét bármely választott szállítási vagy átvételi mód esetén egyaránt meg kell fizetnie, kivéve, ha az egyedi adásvételi szerződés keretében az Eladó ingyenes szállítási szolgáltatásra is ajánlatot tett, és a Vevő azt kiválasztotta. A kiszállítási díj tartalmazza a termékcsomagolás költségeit is.

6.2. Eladó a vételár minden elemét bruttó összegben jeleníti meg az internetes oldalán, és a vételárról szóló számlát is ennek megfelelően állítja ki a Vevő által megadott számlázási adatok alapján.

6.3. Az Eladó webáruházában elérhető kedvezmények és akciók igénybevételének részletes feltételeiről Vevő a megfelelő aloldalakon tájékozódhat. Vevő tudomásul veszi, hogy alapesetben a webáruházban elérhető akciók és kedvezmények nem összevonhatók, kivéve ha az akciók feltételei erre külön lehetőséget nyújtanak, és ez a webáruház megfelelő oldalán egyértelműen feltüntetésre kerül. Egyes esetekben az áruház rendszere nem tudja a kedvezményeket külön kezelni, így a számla végösszege utólagosan korrigálásra szorulhat, melyről Eladó írásban tájékoztatja a Vevőt. Amennyiben a Vevő nem fogadja el a korrigált összeget úgy jogában áll következmények nélkül elállni a megrendelésétől.

6.4. Az Eladó által felkínált akciók minden esetben az aktuális készlet erejéig és/vagy az akció határidejének lejártáig, illetőleg az akció visszavonásáig érvényesek.

  1. A vételár teljesítésének módjai

A vételár kiegyenlítése csak az alábbiakban meghatározott fizetési módok valamelyikén hajtható végre, és a Vevő a rendelés véglegesítésével elfogadja, hogy egyéb teljesítési módok igénybevételére nincs lehetősége.

 7.1. Előre utalásos vásárlás

Előre utalásos vásárlás esetén a Vevő a vételárat előre átutalja az Eladó Szatmár-Beregi Takarékszövetkezetnél vezetett 67800168-10006519-00000000 számú vállalkozói számlájára. Eladó azon a napon kezdi meg a termék megküldését a Vevő részére, amelyiken a hiánytalanul átutalt vételár bankszámláján jóváírásra került. A Vevő tudomásul veszi, hogy a pénzintézeti átutalás jóváírásának időtartamát az Eladónak nem áll módjában befolyásolni, ennél fogva az Eladót az esetleges átutalási késedelemből fakadóan felelősség vagy helytállási kötelezettség egyáltalán nem terheli.

7.2. Utánvétes vásárlás

7.2.1. Utánvétes vásárlás esetén a Vevő arra vállal kötelezettséget, hogy a szállítási költséget is tartalmazó teljes vételárat a rendelés kiszállításával egy időben, annak átvételekor fizeti meg a futárnak készpénzben vagy POS terminál segítségével bankkártyával, előre pontosan kiszámított és a termékrendelés folyamán egyértelműen közölt és jóváhagyott összegben.

7.2.2. Tulajdonjogi kikötés: A leszállított áru a vételár teljes kifizetéséig az Eladó tulajdonában marad.

  1. Az áru kiszállítása és átvétele

8.1. A futárszolgálat a termékcsomag megérkezéséről a Vevőt késedelem nélkül értesíti. A futár alapvetően munkanapokon 8-17 óra között, a vásárlás során megjelölt szállítási címre kézbesíti a termékcsomagot, ugyanis ezt az alapszolgáltatást fedezi a vételár részét képező kiszállítási díj. A Vevőnek lehetősége nyílik arra, hogy közvetlenül a futárszolgálattal egyeztessen a kézbesítés ettől eltérő feltételeiről, azonban a fuvarozó e szolgáltatásáért a díjszabásának megfelelő felárat számíthat fel, amelyet a Vevőnek a termék átvételekor, a futárnál kell rendeznie.

8.2. Amennyiben a termékcsomag kézbesítése a Vevő érdekkörében felmerülő okból (pl. a vásárlás folyamán tévesen megadott szállítási adatok) késedelmet szenved vagy meghiúsul, az ebből fakadó károk (többletköltségek, egyéb hátrányok) kivétel nélkül a Vevő terhére esnek, és az Eladó ezekért sem a Vevő, sem pedig harmadik személy irányában nem felelős.

8.3. Amennyiben a Vevő valamely személyes átvételi pontra (Személyes Átvevőhely, PickPackPont, Webox Csomagautomata) kérte a megrendelt termékcsomag kiszállítását, úgy köteles azt a megjelölt határidőn belül, szabályosan átvenni, utánvét választása esetén a teljes vételárat a helyszínen megfizetni. Vevő tudomásul veszi, hogy az átvétel időn túli késlekedése esetén köteles az Eladó Ügyfélszolgálatával felvenni a kapcsolatot, hogy Eladó intézkedhessen a csomag meghosszabbított megőrzéséről. Ennek hiányában, illetve a meghosszabbított határidő lejárta után Eladó jogosult a termékcsomagot saját hatáskörében visszaszállíttatni telephelyére, s az egyedi adásvételi szerződés a Vevő hibájából meghiúsultnak minősül. Az ebből fakadó károk (többletköltségek, egyéb hátrányok) kivétel nélkül a Vevő terhére esnek, és az Eladó ezekért sem a Vevő, sem pedig harmadik személy irányában nem felelős.

8.4. A Vevő a termék átvételének helyszínén és időpontjában köteles a küldemény tartalmát ellenőrizni, és az Eladó szerződésszerű teljesítése esetén a fuvarlevelet (az átvételi elismervényt) aláírni. A szabályszerűen kiállított fuvarlevél (átvételi elismervény) az ellenkező bizonyításáig igazolja, hogy a küldemény és csomagolása az átvételkor hibátlan és hiánytalan állapotban volt.

8.5. Amennyiben a termékről felbontás során a kézbesítést végző személy (átvételi pont munkatársa, futár) jelenlétében derül ki, hogy bizonyítottan sérült, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, az értékesítés törlését Eladó azonnal biztosítja. Bármilyen nemű sérülést, tartalomhiányt a küldemény kézbesítése során az átadó-átvevő közötti tényállási jegyzőkönyvnek kell tartalmaznia! Utólagos tartalomhiányért, esetleg sérülésért Eladó felelősséget vállalni nem tud.

8.6. A Vevő az esetleges hibás teljesítés felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát (hiányosságot) az Eladó Ügyfélszolgálatával a beregilekvar.hu honlapon, a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségek valamelyikén keresztül közölni. Eladói hibás teljesítésnek minősül, ha a termékcsomag sérült, és nincs hozzá mellékelve a sérülést tényként rögzítő kárfelvételi jegyzőkönyv, vagy a küldemény nem a Vevő részéről megvásárolt termékeket tartalmazza. A hiba jelzésének késedelméből, netán elmaradásából és a hibás (hiányos) termékcsomag átvételéből származó károk (többletköltségek, egyéb hátrányok) megtérítésére az Eladó nem köteles.

  1. Elállási jog / Visszaszolgáltatási garancia

9.1. A Vevő a szerződéstől az áru átvételét követő 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat. Eladó a terméket csak eredeti állapotában és csomagolásában, hiánytalan mennyiségi, minőségi állapotában, számlával veszi vissza. Eladó köteles a Vevő által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni, amennyiben az áru bontatlan/sértetlen, továbbértékesítésre alkalmas állapotban kerül visszaszolgáltatásra.

9.2. Az elállási jog gyakorlásához a Vevő köteles írásos formában e-mailen (info@beregilekvar.hu) vagy postai úton (4803 Vásárosnamény, Beregszászi út 53.) értesíteni a Hungaro-Jam Kft.-t, amely kötelezi magát a törvénynek megfelelő elállási garancia biztosítására. Az elállási nyilatkozathoz használható mintát a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet „Elállási/Felmondási nyilatkozatminta” melléklete tartalmazza.

9.3. Az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket a Vevő viseli.

9.4. A Vevő érdekmúlásra hivatkozással az egyedi adásvételi szerződéstől nem jogosult elállni

  • az átutalás késedelme, illetőleg alkalmatlan fizetési mód vagy eszköz részéről történt igénybevétele miatt;
  • ha a termékrendelést a nemzeti vagy a vallási ünnep első napját megelőzően kevesebb, mint 4 (négy) munkanappal nyújtotta be, és kifejezetten az ünnep alkalmából szeretett volna hozzájutni az Eladó árucikkéhez.
  1. Panaszkezelés rendje

10.1. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségek valamelyikén közölheti.

10.4. Panasszal fordulhat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz is:

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 4677
E-mail: nfh@nfh.hu

  1. Az egyedi adásvételi szerződés megszűnése

Az egyedi adásvételi szerződés megszűnik az eladói szolgáltatás és a vételár szerződésszerű teljesítésével. Ebben az esetben a Szerződő Felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak egymásnak.

Vásárosnamény, 2020. augusztus 1.